Önuralom...

Mindig elámulok picur lányomon. Múlt héten csütörtökön vérvételen voltunk, és mielőtt mentünk megígértem neki, ha végzünk, elmegyünk csokiszerző körútra. Mindenmentes csokit akartunk felkutatni. Nem sok reményt fűztem hozzá, de próba szerencse- gondoltam én. Hát a sejtésem beigazolódott, sehol semmi. De Bogi, gondolta ha nincs csoki, legyen más. És nem ám csak neki!! A tesónak is kell valami. A nagylányom laktózérzékeny, de neki sokkal egyszerűbb bármit is venni. Meg is vettük, hazavittük, és vártuk hogy haza érjen az Ő imádott nővére. Amikor megjött, Bogikám elővette az általa kiválasztott csokit és nagy nagy szeretettel oda adta a nővérének. Tudta, hogy Ő abból egy falatot sem ehet, de mégis olyan nagy örömmel adta oda neki, az irigység szikrája se volt benne!! Hogy közben, odabent, legbelül a kis lelkében mi mehet végbe, abba bele se merek gondolni. Csak nézem, és rettentően büszke vagyok Rá, hogy micsoda önfegyelem van Benne. És ez így van mindenhol, egy bevásárlásnál is akár, soha egyetlen hiszti nem volt amióta diétázunk,-lassan 2 éve lesz áprilisban-, hogy Ő ezt vagy azt akar. Mindig betart mindent amit kérünk, mert már most, 6 évesen tudja, hogy ez az Ő érdeke, tudja, hogy nem szabad. Mi felnőttek pedig példát vehetünk Róla!!