A bizalom ára

Nem ezt akartam! Nem erre készültem! Amikor a következő bejegyzésemet állítottam össze, a szeretetről, az elfogadásról, a segíteni akarásról, a segítségnyújtásról akartam írni. Boldogan, megnyugodva, hogy végre rendeződnek kicsi lány problémái, dolgai. Hogy végre minden rendben van! Ehelyett most nem erről fogok írni. Sajnos nem tudok. Miközben készültem arra a bizonyos bejegyzés megírására, már folyamatosan azt éreztem, hogy valami nem jó, valami nem stimmel, de fogalmam sem volt hogy mi! Láttam, hogy Bogi nincs jól, egyre rosszabbul van, és nem tudtam hogy segíthetnék, hiszen mindenre ugyanúgy oda figyeltem mint eddig.
Februárban lett volna kereken egy éve, hogy sikerült megtalálni a megfelelő éttermet, aki vállalta hogy elkészíti Boginak -akkor még az ovodába-, az ebédet, vállalta, hogy a diétának megfelelően készíti el külön konyhán dietetikus bevonásával. Hatalmas volt az öröm, írtam is erről Nektek akkor. Minden rendben ment, bármi probléma volt akár a mi részünkről, akár az étterem részéről, mindig jeleztünk egymásnak, és megbeszéltük. Majd mindennap hívtak, hogy mit és hogy készítsenek Boginak, eheti-e, szereti-e. Kicsi lány elkezdett hízni, jókedvű volt, jó étvággyal meg evett mindent amit főztek neki, sőt volt olyan, hogy meg se bírta enni egyszerre az egészet, mert akkora mennyiséget kapott. Megnyugodhattunk végre, és én is boldog voltam. Hiszen anyagilag is nagyon nagy segítség volt az, hogy kicsi lánynak mindennap biztosítva volt a meleg étel, ráadásul a diétájának megfelelően, glutén-, tejfehérje-, és szójamentes.  Elkezdhettem munkát keresni, hiszen nem kis anyagi megterhelést jelent ezeknek az élelmiszereknek a megvétele, biztosítása. Úgy éreztem minden tökéletes, minden a legnagyobb rendben van. Szeptembertől azonban valami megváltozott! El kezdődött az iskola, és Bogi nem akart enni. Néha néha hasfájások is voltak, enyhék és nem túl sűrűn. Először arra gondoltunk, azért nem eszik mert teljesen új közösségbe került, sokkal többen látják, hogy Ő mást eszik, kérdezgetik is néha hogy miért, és ezt nehezen tudja elfogadni. 
De továbbra se evett úgy ahogy szokott. A hasfájások is sűrűsödtek, elkezdett fogyni, ha magamhoz öleltem, éreztem a kicsi bordáit, és pihe könnyű lett. Láttuk rajta hogy nincs jól. Voltunk a háziorvosunknál, ha jól emlékszem még vérvétel is volt de negatív lett. Beszéltünk a gasztros doktornőjével, hogy esetleg valami vírusos dolog lehet, de nem javult semmit, újra elkezdtük a refluxra régebben kapott gyógyszert is, hát ha ott a baj. De semmi. Nem javult semmit. Éjszaka szegénykém már úgy aludt, hogy álmában is a keze a hasán volt!!! Felriadt éjszakánként hogy fáj a hasa és sírt. Jött a fájdalomcsillapító. Nem egyszer, nem kétszer! És itthon ugyanúgy figyeltünk az étkezésére, sőt! Már olyanokat is elvettem tőle, édességek, rágcsák amiket addig megehetett nyugodtan, nem volt tőle semmi baja, de nyomokban tartalmazhatott tejet, vagy szóját. Gondoltam hátha ez a baj.
Mindeközben többször is észre vettük, eleinte csak ritkán, aztán egyre sűrűben, hogy az étel amit kap, zsíros, furcsa ízű, nem kellően megfőzött. Én türelmes vagyok, úgy voltam vele, több emberre főznek, elő fordulhat, hogy nem úgy sikerül ahogy kellene, de készültem hívni őket, hogy ez így nem jó. Arra nem is mertem gondolni, hogy nem tartják be azokat az előírásokat, ami alapján az ilyen diétás ételeket elkészíthetik. Meg se fordult a fejembe, hiszen nem volt okom rá. 
De akkor amikor haza hoztuk az éthordót és megláttam, hogy ez nem is az amit mi beküldtünk az étterembe, betelt a pohár. Akkor megfordult a kérdés a fejembe, hogy biztos hogy a megfelelő ételt kapja Bogi? 
Az iskola Igazgatójával egyeztetve felhívtam  az éttermet, elmondtam mi a problémám és feltettem a kérdést: a megfelelő ételt kapja Bogi? Az étterem vezetője természetesen rögtön hárított, ő csak rizsliszttel főt, már azoknak a gyerekeknek is akik nem lisztérzékenyek! Ő biztos nem hibázik, ő oda figyel mindenre. 
Ezek után megkértem, hogy olvassa fel nekem a Bogi ételéhez használt alapanyagok, fűszerek összetevőit. Itt bukott minden! A fűszer glutént tartalmazott, az alapanyagok közül volt ami tejfehérjét vagy szóját tartalmazott! Ledöbbentem... Ő pedig közölte velem, hogy nem gondolta azt, hogy ennyire figyelni kell mindenre! Megkérdeztem, hogy van-e dietetikusa aki felügyeli és segíti az ételek elkészítésénél? A válasza: minek? Annak idején ezt tanulta, ő tud mindent, neki nem kell. A külön konyhát már meg se mertem kérdezni ezek után, egyszerűen közöltem vele, hogy köszönjük szépen nem kérünk több ebédet Boginak! Megkérdezte, hogy most mi a baj? Meg hát neki szerződése van az iskolával, és hogy az iskola Igazgatója tud-e erről. Hát persze hogy tudott. 
Fogalmam sincs hogy lesz ezután. Az első és legfontosabb most, hogy kicsi lány helyre jöjjön, meggyógyuljon. Nem tudom mekkora kárt tehetett a szervezetébe a régóta tartó diétahiba. Jövő héten megyünk a gasztrós doktor nénihez controllra, ahol majd elmondjuk hogy mi történt, és a többit majd meglátjuk. 
Megbíztunk bennük, és ez lett az ára. 
A teste, a kicsi szervezete megszenvedte az biztos! Hogy a kis lelkében mi mehet végbe, bele se merek gondolni. Eszembe jutott az elején nem is egyszer, hogy azért mondja hogy fáj a hasa mert fel akarja hívni magára a figyelmet, azt akarja hogy többet foglalkozzak vele, munkát kerestem, szerettem volna újra dolgozni, és Ő ezt elég nehezen viselte. Arra gondoltam, hogy ez is közre játszik, és csak kitalálja, hogy fáj a hasa. Erről többször próbáltam is beszélni vele, de Ő mindig mondta, hogy de igen, neki tényleg fáj a hasa! Nem értettem hogy miért, hisz mindig mindenre oda figyelünk. Szegénykém vajon mit gondolhatott? Hogy anya vajon miért nem hisz neki? A viselkedése is megváltozott, agreszívebb, türelmetlenebb lett. Ő aki imádott tanulni itthon is, már nem akart, nem érdekelte. 
Csak remélni tudom, hogy hamar rendbe jön, azért pedig imádkozok hogy soha de soha többet ne történhessen se vele, se más gyerekkel ilyen. Az étterem nevét nem írom le ide, de mindent meg fogok tenni azért hogy nehogy meg tegyék ezt mással is!!!