2016. február 6., szombat

Kik döntenek gyerekeink feje felett?

Nem szeretem a politikát. Nem szeretem egyik pártot sem. Igyekeztem mindig távol maradni tőle, ettől az össze-vissza, érthetetlen világtól. Amióta szavazó állampolgár lettem, bevallom őszintén, nem túl sűrűn voltam szavazni, és nem is volt emiatt lelkiismeret furdalásom. Azt mondták ismerősök, barátok, " ha nem mész, az ellenzéknek adsz egy plusz szavazatot!" Nem igazán hatott ez sem, aztán amikor megszülettek a gyermekeim, elmentem, talán egyszer, kétszer. De nem azért mert annyira akartam, hanem mert úgy alakult. Ennyi. Akikre a hozzám közelálló emberek, családtagok szavaztak, arra szavaztam én is. Van felhozatal, választék egy pár, hogy kire és miért lehet, érdemes szavazni, ki ígér többet, ki szimpatikusabb, stb. Ebben az időszakban sok mindent ígérnek azok az emberek akik indulnak a politikai választásokon, talán még komolyan hisznek is abba amit mondanak, hisznek abba, hogy majd ők megcsinálják, majd ők segítenek a szavazóikon, a hétköznapi embereken, erősnek érzik magukat, mi pedig jobbat remélve hiszünk nekik, és szavazunk. 
Aztán valaki, valakik nyernek, és akkor hajrá, csináljuk amit ígértünk. Mi, a szavazók, a hétköznapi emberek pedig várjuk a "csodát".
Én igyekeztem ebből a világból nem észre venni semmit, vagy csak nagyon keveset, ami a családomat vagy engem érintett azt elfogadtam, tudomásul vettem, maximum háborogtam egy darabig magamba, és aztán lezártnak tekintettem a dolgot. Ez van és kész. De ami most a napjainkba folyik körülöttünk, mindennapi szinten, akár akarom akár nem igenis hatással van az életünkre, a gyermekeink életére. Nem tudok, és nem is akarok elmenni szó nélkül a dolgok mellett, és tudom hogy a világot nem változtathatom meg,-szerencsére nem is ez a dolgom-, de a véleményemet leírhatom és le is írom. 
Mindenhonnan, tv-ből, rádióból azt lehet hallani, hogy így a tanárok úgy az intézmények, most itt tüntetnek, most ott tartanak a tanároknak konzultációt. Meghallgatják Őket! De meg ám! De segítenek is rajtuk?
Mi kívülállók nem sok mindent látunk az Ő munkájukból, nem tudjuk mit tesznek meg azért, hogy a gyermekeink mindig a megfelelő szintű oktatást kapják, nem tudjuk mikor kelnek, mikor fekszenek, hogy mindent el tudjanak végezni ami a feladatuk. Bennünk csak egy kép van Róluk, hogy állnak az asztal mögött, tanítanak, felháborodunk, ha valamelyik tanár rá mer szólni a gyerekünkre, akkor meg már képesek vagyunk botrányt is csinálni, ha ordít, vagy esetlegesen az asztalra csap!!!
Vajon mi szülők, mindannyian, bele gondoltunk már abba akár egyszer is, hogy milyen is az Ő életük? Mit kell nap mint nap küszködniük a MI gyerekeinkért? Hogy milyen elvárásoknak kell megfelelniük? Az Ő 8 órás munkájuk, nem 8 órás! Elvárásoknak teszik ki Őket, feltételeket támasztanak nekik, nem veszik figyelembe hogy megtudnak-e felelni, de számon kérik ha nem! És ez csak a munkahelyük, a családi életük még sehol nincs. Nagyon nagyon sok tanár a családjától, a gyerekeiktől veszi el az időt, hogy megfeleljenek azoknak a követelményeknek, amit- oda fent, azok akikre esetlegesen Ők is szavaztak, mert így tartották helyesnek-, nekik állítottak fel, dolgoznak az iskolában, dolgoznak otthon a mi gyerekeinkért, éjjel-nappal! Ezt mindenféle túlzás nélkül írom le!
De ez mind nem elég, nem elég terhet róttak rájuk, még nem szakadtak bele a munkába, ezért azok a bizonyos okos emberek még arra is kötelezik Őket, 2015 szeptember 1-től, hogy oldják meg az ételallergiás gyerekek mindennapos háromszori étkezését! Igen? De hogy? És miből? Erre sajnos nincs válaszom!
Mi a szerencsésebbek közé tartozunk, olyan Igazgatója és fenntartója van az iskolának, aki tényleg mindent meg tesz, azért hogy ezt biztosítsák, az iskola saját költségvetéséből finanszírozná a gyermekeim étkezését, mert annyi támogatást nem kap az államtól mint amennyit az egészséges, normál étkezésű gyerekek esetében. De kötelezve vannak! Hogy hogy oldják meg, az már legyen az Ő dolguk??!! Pedig ezek a speciális ételek duplájába, triplájába kerülnek mint a hagyományos alapanyagok! Mégse támogatják az intézményeket, abba hogy meg is tudjanak felelni az elvárásoknak, hogy teljesítsék a kötelességüket! 
Ha pedig nem tartják be a az előírásokat, bizony bizony számon kérik rajtuk! Akár oda fentről, akár mi szülők, de számon kérik, kérjük Őket. Mert nekik ez kötelességük. Mert nekünk ez jár. És bele se gondolunk abba, hogy nekik mi jár. Nekik is jár a pihenés, nekik is jár az elismerés, vagy ha többet nem is tudunk adni, akkor legalább annyi, hogy: KÖSZÖNJÜK!
Ahogy írtam a cikkem elején is, nem voltam oda a politikáért, hát ezek után se leszek oda! Ahogy annyi minden mást is eldöntöttek már és elrendeztek a politikusaink, ezt is jól megcsinálták! Majd ők felszámolják a gyermekéhezést. Majd ők munkahelyet teremtenek. Majd ők pedagógus életpályát csinálnak. Ez mind az lenne?
Nem csak a mostani kormány ilyen "ügyes". Mindegyik nagyon tud ígérni, aztán nagyon tud felejteni és csak a saját jólétére koncentrálni.
Úgy hogy ezek után legalább mi ne felejtsünk, és ne kérjünk számon úgy hogy nem tudjuk mi van a "látszat" mögött.




1 megjegyzés:

  1. "Az igéret szép szó, ha betartják úgy jó!"
    Mindjárt le is mérhető ki mennyire becsületes és van-e lelkiismerete.

    VálaszTörlés