Tegyünk Együtt Egymásért 15. találkozója Vértesacsán

Nagyon nagyon vártam, vártuk már ezt a napot, és nyugodtan kijelenthetem szuper volt. Sőt!! Még annál is szuperebb! 
Már hetekkel előtte elkezdtünk tervezni, és össze állítani a dolgokat, programokat, hogy minden úgy sikerüljön ahogy szeretnénk. Nagyon fontos volt számomra, és mivel már elég régóta vártunk arra, hogy létre jöhessen ez a nap, nem túlzok egy kicsit sem, amikor azt mondom, hogy az álmom valósulhatott meg. Már csak azért is, mert soha nem fogom elfelejteni azt amikor Boginál kiderült a gluténérzékenység, egyedül voltunk itt a településen ahol lakunk ezzel a problémával, azt se tudtuk hogy kezdjünk neki a diétának, hova, kihez forduljunk. Kenyér sütés??? Húhúúú... Azt se tudtam mi fán terem, és Bogi persze nagyon kenyeres volt. Ez csak egy példa a sok közül amiről fogalmam se volt.
És ezért volt ennyire fontos! Mert tudom milyen érzés ha közlik a diagnózist és nem tudok vele mit kezdeni, tudom mit kellene tenni, de nem tudom hogyan. Sajnos bármikor, bárkinél kiderülhet, és szeretném ha tudnák, hogy nincsenek egyedül, van segítség, van élet a glutén nélkül is! De még mennyire hogy van!! :) 
Volt pár ember, akire külön számítottam, hogy eljönnek, fontosnak tartottam hogy ott legyenek, hiszen a munkájukból adódóan elkerülhetetlen hogy találkoznak az ételallergiával. Volt aki sajnos nem tudott eljönni, de volt aki igen, és ez külön nagy öröm volt! A vissza jelzések alapján pedig aki ott volt, nagyon jól érezte magát, és nem bánta meg hogy eljött. 
Volt tanácsadás, kóstoló glutén-, tej-, és cukormentes finomságokból, kókuszgolyó gyúrás, almás gombóc készítés, gyermekprogramok, torna, és sok sok vidámság. Nagyon jó volt látni, hogy ilyen sok gyerkőc jött el, jó volt látni, hogy jól érzik magukat és igencsak aktívak voltak.
Végül szeretném megköszönni mindazoknak akik segítettek abban hogy létre jöhessen ez a nap, biztosították a rendezvényhez a helyszínt, segítettek a rendezvény hirdetésében, a plakátok nyomtatásában, kiragasztásában! Biztattak, támogattak egy-egy szóval, mondattal.
Köszönjük Nekik!
Külön köszönet jár az én nagy lányomnak aki a suli, és a tanulás mellett is vállalta a gyereksarok rendezését, foglalkozott a kicsikkel, és még segített a finomságok elkészítésében, itthon is és a rendezvényen is!
És akkor most jöhetnek a képek amik önmagukért beszélnek:

A lányok nagyon sok finomságot csináltak

Betti, (Fittmami) alaposan megmozgatta az aprónépet

Készül a rizspuding Monával és Emesével

Mona, Emese és Szabó Ági

Pár perces csend, amíg a kismanók eltüntették a pudingot

Nekik már csak az üres tejfőző jutott :)

A nap fénypontja...

Gombócgyúrás

Monával... Akire mindig számíthatok, és akitől rengeteget tanulhatok.

Kik döntenek gyerekeink feje felett?

Nem szeretem a politikát. Nem szeretem egyik pártot sem. Igyekeztem mindig távol maradni tőle, ettől az össze-vissza, érthetetlen világtól. Amióta szavazó állampolgár lettem, bevallom őszintén, nem túl sűrűn voltam szavazni, és nem is volt emiatt lelkiismeret furdalásom. Azt mondták ismerősök, barátok, " ha nem mész, az ellenzéknek adsz egy plusz szavazatot!" Nem igazán hatott ez sem, aztán amikor megszülettek a gyermekeim, elmentem, talán egyszer, kétszer. De nem azért mert annyira akartam, hanem mert úgy alakult. Ennyi. Akikre a hozzám közelálló emberek, családtagok szavaztak, arra szavaztam én is. Van felhozatal, választék egy pár, hogy kire és miért lehet, érdemes szavazni, ki ígér többet, ki szimpatikusabb, stb. Ebben az időszakban sok mindent ígérnek azok az emberek akik indulnak a politikai választásokon, talán még komolyan hisznek is abba amit mondanak, hisznek abba, hogy majd ők megcsinálják, majd ők segítenek a szavazóikon, a hétköznapi embereken, erősnek érzik magukat, mi pedig jobbat remélve hiszünk nekik, és szavazunk. 

Aztán valaki, valakik nyernek, és akkor hajrá, csináljuk amit ígértünk. Mi, a szavazók, a hétköznapi emberek pedig várjuk a "csodát".

Én igyekeztem ebből a világból nem észre venni semmit, vagy csak nagyon keveset, ami a családomat vagy engem érintett azt elfogadtam, tudomásul vettem, maximum háborogtam egy darabig magamba, és aztán lezártnak tekintettem a dolgot. Ez van és kész. De ami most a napjainkba folyik körülöttünk, mindennapi szinten, akár akarom akár nem igenis hatással van az életünkre, a gyermekeink életére. Nem tudok, és nem is akarok elmenni szó nélkül a dolgok mellett, és tudom hogy a világot nem változtathatom meg,-szerencsére nem is ez a dolgom-, de a véleményemet leírhatom és le is írom. 

Mindenhonnan, tv-ből, rádióból azt lehet hallani, hogy így a tanárok úgy az intézmények, most itt tüntetnek, most ott tartanak a tanároknak konzultációt. Meghallgatják Őket! De meg ám! De segítenek is rajtuk?

Mi kívülállók nem sok mindent látunk az Ő munkájukból, nem tudjuk mit tesznek meg azért, hogy a gyermekeink mindig a megfelelő szintű oktatást kapják, nem tudjuk mikor kelnek, mikor fekszenek, hogy mindent el tudjanak végezni ami a feladatuk. Bennünk csak egy kép van Róluk, hogy állnak az asztal mögött, tanítanak, felháborodunk, ha valamelyik tanár rá mer szólni a gyerekünkre, akkor meg már képesek vagyunk botrányt is csinálni, ha ordít, vagy esetlegesen az asztalra csap!!!

Vajon mi szülők, mindannyian, bele gondoltunk már abba akár egyszer is, hogy milyen is az Ő életük? Mit kell nap mint nap küszködniük a MI gyerekeinkért? Hogy milyen elvárásoknak kell megfelelniük? Az Ő 8 órás munkájuk, nem 8 órás! Elvárásoknak teszik ki Őket, feltételeket támasztanak nekik, nem veszik figyelembe hogy megtudnak-e felelni, de számon kérik ha nem! És ez csak a munkahelyük, a családi életük még sehol nincs. Nagyon nagyon sok tanár a családjától, a gyerekeiktől veszi el az időt, hogy megfeleljenek azoknak a követelményeknek, amit- oda fent, azok akikre esetlegesen Ők is szavaztak, mert így tartották helyesnek-, nekik állítottak fel, dolgoznak az iskolában, dolgoznak otthon a mi gyerekeinkért, éjjel-nappal! Ezt mindenféle túlzás nélkül írom le!

De ez mind nem elég, nem elég terhet róttak rájuk, még nem szakadtak bele a munkába, ezért azok a bizonyos okos emberek még arra is kötelezik Őket, 2015 szeptember 1-től, hogy oldják meg az ételallergiás gyerekek mindennapos háromszori étkezését! Igen? De hogy? És miből? Erre sajnos nincs válaszom!

Mi a szerencsésebbek közé tartozunk, olyan Igazgatója és fenntartója van az iskolának, aki tényleg mindent meg tesz, azért hogy ezt biztosítsák, az iskola saját költségvetéséből finanszírozná a gyermekeim étkezését, mert annyi támogatást nem kap az államtól mint amennyit az egészséges, normál étkezésű gyerekek esetében. De kötelezve vannak! Hogy hogy oldják meg, az már legyen az Ő dolguk??!! Pedig ezek a speciális ételek duplájába, triplájába kerülnek mint a hagyományos alapanyagok! Mégse támogatják az intézményeket, abba hogy meg is tudjanak felelni az elvárásoknak, hogy teljesítsék a kötelességüket! 

Ha pedig nem tartják be a az előírásokat, bizony bizony számon kérik rajtuk! Akár oda fentről, akár mi szülők, de számon kérik, kérjük Őket. Mert nekik ez kötelességük. Mert nekünk ez jár. És bele se gondolunk abba, hogy nekik mi jár. Nekik is jár a pihenés, nekik is jár az elismerés, vagy ha többet nem is tudunk adni, akkor legalább annyi, hogy: KÖSZÖNJÜK!

Ahogy írtam a cikkem elején is, nem voltam oda a politikáért, hát ezek után se leszek oda! Ahogy annyi minden mást is eldöntöttek már és elrendeztek a politikusaink, ezt is jól megcsinálták! Majd ők felszámolják a gyermekéhezést. Majd ők munkahelyet teremtenek. Majd ők pedagógus életpályát csinálnak. Ez mind az lenne?

Nem csak a mostani kormány ilyen "ügyes". Mindegyik nagyon tud ígérni, aztán nagyon tud felejteni és csak a saját jólétére koncentrálni.

Úgy hogy ezek után legalább mi ne felejtsünk, és ne kérjünk számon úgy hogy nem tudjuk mi van a "látszat" mögött.

A bizalom ára

Nem ezt akartam! Nem erre készültem! Amikor a következő bejegyzésemet állítottam össze, a szeretetről, az elfogadásról, a segíteni akarásról, a segítségnyújtásról akartam írni. Boldogan, megnyugodva, hogy végre rendeződnek kicsi lány problémái, dolgai. Hogy végre minden rendben van! Ehelyett most nem erről fogok írni. Sajnos nem tudok. Miközben készültem arra a bizonyos bejegyzés megírására, már folyamatosan azt éreztem, hogy valami nem jó, valami nem stimmel, de fogalmam sem volt hogy mi! Láttam, hogy Bogi nincs jól, egyre rosszabbul van, és nem tudtam hogy segíthetnék, hiszen mindenre ugyanúgy oda figyeltem mint eddig.
Februárban lett volna kereken egy éve, hogy sikerült megtalálni a megfelelő éttermet, aki vállalta hogy elkészíti Boginak -akkor még az ovodába-, az ebédet, vállalta, hogy a diétának megfelelően készíti el külön konyhán dietetikus bevonásával. Hatalmas volt az öröm, írtam is erről Nektek akkor. Minden rendben ment, bármi probléma volt akár a mi részünkről, akár az étterem részéről, mindig jeleztünk egymásnak, és megbeszéltük. Majd mindennap hívtak, hogy mit és hogy készítsenek Boginak, eheti-e, szereti-e. Kicsi lány elkezdett hízni, jókedvű volt, jó étvággyal meg evett mindent amit főztek neki, sőt volt olyan, hogy meg se bírta enni egyszerre az egészet, mert akkora mennyiséget kapott. Megnyugodhattunk végre, és én is boldog voltam. Hiszen anyagilag is nagyon nagy segítség volt az, hogy kicsi lánynak mindennap biztosítva volt a meleg étel, ráadásul a diétájának megfelelően, glutén-, tejfehérje-, és szójamentes.  Elkezdhettem munkát keresni, hiszen nem kis anyagi megterhelést jelent ezeknek az élelmiszereknek a megvétele, biztosítása. Úgy éreztem minden tökéletes, minden a legnagyobb rendben van. Szeptembertől azonban valami megváltozott! El kezdődött az iskola, és Bogi nem akart enni. Néha néha hasfájások is voltak, enyhék és nem túl sűrűn. Először arra gondoltunk, azért nem eszik mert teljesen új közösségbe került, sokkal többen látják, hogy Ő mást eszik, kérdezgetik is néha hogy miért, és ezt nehezen tudja elfogadni. 
De továbbra se evett úgy ahogy szokott. A hasfájások is sűrűsödtek, elkezdett fogyni, ha magamhoz öleltem, éreztem a kicsi bordáit, és pihe könnyű lett. Láttuk rajta hogy nincs jól. Voltunk a háziorvosunknál, ha jól emlékszem még vérvétel is volt de negatív lett. Beszéltünk a gasztros doktornőjével, hogy esetleg valami vírusos dolog lehet, de nem javult semmit, újra elkezdtük a refluxra régebben kapott gyógyszert is, hát ha ott a baj. De semmi. Nem javult semmit. Éjszaka szegénykém már úgy aludt, hogy álmában is a keze a hasán volt!!! Felriadt éjszakánként hogy fáj a hasa és sírt. Jött a fájdalomcsillapító. Nem egyszer, nem kétszer! És itthon ugyanúgy figyeltünk az étkezésére, sőt! Már olyanokat is elvettem tőle, édességek, rágcsák amiket addig megehetett nyugodtan, nem volt tőle semmi baja, de nyomokban tartalmazhatott tejet, vagy szóját. Gondoltam hátha ez a baj.
Mindeközben többször is észre vettük, eleinte csak ritkán, aztán egyre sűrűben, hogy az étel amit kap, zsíros, furcsa ízű, nem kellően megfőzött. Én türelmes vagyok, úgy voltam vele, több emberre főznek, elő fordulhat, hogy nem úgy sikerül ahogy kellene, de készültem hívni őket, hogy ez így nem jó. Arra nem is mertem gondolni, hogy nem tartják be azokat az előírásokat, ami alapján az ilyen diétás ételeket elkészíthetik. Meg se fordult a fejembe, hiszen nem volt okom rá. 
De akkor amikor haza hoztuk az éthordót és megláttam, hogy ez nem is az amit mi beküldtünk az étterembe, betelt a pohár. Akkor megfordult a kérdés a fejembe, hogy biztos hogy a megfelelő ételt kapja Bogi? 
Az iskola Igazgatójával egyeztetve felhívtam  az éttermet, elmondtam mi a problémám és feltettem a kérdést: a megfelelő ételt kapja Bogi? Az étterem vezetője természetesen rögtön hárított, ő csak rizsliszttel főt, már azoknak a gyerekeknek is akik nem lisztérzékenyek! Ő biztos nem hibázik, ő oda figyel mindenre. 
Ezek után megkértem, hogy olvassa fel nekem a Bogi ételéhez használt alapanyagok, fűszerek összetevőit. Itt bukott minden! A fűszer glutént tartalmazott, az alapanyagok közül volt ami tejfehérjét vagy szóját tartalmazott! Ledöbbentem... Ő pedig közölte velem, hogy nem gondolta azt, hogy ennyire figyelni kell mindenre! Megkérdeztem, hogy van-e dietetikusa aki felügyeli és segíti az ételek elkészítésénél? A válasza: minek? Annak idején ezt tanulta, ő tud mindent, neki nem kell. A külön konyhát már meg se mertem kérdezni ezek után, egyszerűen közöltem vele, hogy köszönjük szépen nem kérünk több ebédet Boginak! Megkérdezte, hogy most mi a baj? Meg hát neki szerződése van az iskolával, és hogy az iskola Igazgatója tud-e erről. Hát persze hogy tudott. 
Fogalmam sincs hogy lesz ezután. Az első és legfontosabb most, hogy kicsi lány helyre jöjjön, meggyógyuljon. Nem tudom mekkora kárt tehetett a szervezetébe a régóta tartó diétahiba. Jövő héten megyünk a gasztrós doktor nénihez controllra, ahol majd elmondjuk hogy mi történt, és a többit majd meglátjuk. 
Megbíztunk bennük, és ez lett az ára. 
A teste, a kicsi szervezete megszenvedte az biztos! Hogy a kis lelkében mi mehet végbe, bele se merek gondolni. Eszembe jutott az elején nem is egyszer, hogy azért mondja hogy fáj a hasa mert fel akarja hívni magára a figyelmet, azt akarja hogy többet foglalkozzak vele, munkát kerestem, szerettem volna újra dolgozni, és Ő ezt elég nehezen viselte. Arra gondoltam, hogy ez is közre játszik, és csak kitalálja, hogy fáj a hasa. Erről többször próbáltam is beszélni vele, de Ő mindig mondta, hogy de igen, neki tényleg fáj a hasa! Nem értettem hogy miért, hisz mindig mindenre oda figyelünk. Szegénykém vajon mit gondolhatott? Hogy anya vajon miért nem hisz neki? A viselkedése is megváltozott, agreszívebb, türelmetlenebb lett. Ő aki imádott tanulni itthon is, már nem akart, nem érdekelte. 
Csak remélni tudom, hogy hamar rendbe jön, azért pedig imádkozok hogy soha de soha többet ne történhessen se vele, se más gyerekkel ilyen. Az étterem nevét nem írom le ide, de mindent meg fogok tenni azért hogy nehogy meg tegyék ezt mással is!!!

Mire jó a lenmag?

Amikor elkezdtük Bogival a gluténmenetes diétát, az egyik legnagyobb kihívás a megfelelő étrend összeállítása volt. Hiszen nem csak gluténmentesnek kellett lennie, hanem megfelelő ásványi anyag, és vitamintartalmúnak kellett hogy legyen. Ha valami nem jó, akkor a szervezet ugye rögtön jelez. Ha nem figyelünk oda, akkor elég egyoldalúvá válik az étkezés, és jönnek a kisebb-nagyobb problémák. 
Nálunk az egyik, és a legelső ilyen jellegű probléma a székrekedés volt. Nem egyszer, nem kétszer "ült" kicsi lány ordítva a wc-n, mert olyan székrekedése volt. Próbáltunk mi sok mindent, szilva befőttöl elkezdve rostos üdítőkön át, az alma kompótig... Nem használt semmi. A orvosunk írt fel valami cseppeket is neki. 
Van egy nagyon jó kis csoport egy közösségi oldalon a gluténérzékenységben szenvedőknek, receptekkel, tanácsokkal, ötletekkel segítik egymást, vagy ha csak arra van szükség  "meghallgatják" egymás búját-baját. Egy nagy család! :-) 
Végső elkeseredésemben őket kérdeztem meg, hogy mit csináljunk, hiszen ez így nem mehetett tovább, nem normális, hogy egy 4 éves kislány ordítva üljön a wc-n, vagy el se merjen menni, mert annyira fájt neki. És jött a megoldás: LENMAG, LENMAGPEHELY! Akkor Törpém még nem volt tejfehérje allergiás, az első amit kipróbáltunk neki, a lenmag pehely volt joghurtba bele keverve. Hát pontosan már nem tudom mennyi időt kellett várni, hogy normalizálódjon a dolog, de nem sokat. Ezen felül pedig amin meg is lepődtem, ízlett neki nagyon! Az egyik kedvence lett. 
Sajnos azóta a joghurttal való hasznosítást mellőzzük a tejallergia miatt, mert  Ő nem nagyon rajong a növényi dolgokért, de a lenmagot továbbra is nagyon szeretjük használni. Kenyérbe, sós süteményekbe. Ráadásul bőven van benne vitamin is: A, B, C, D és E vitamin, és jelentős az ásványi anyagtartalma is: kálium, foszfor, magnézium, kalcium, vas stb. 
Nem nagyon rajongok a gyógyszerekért, ha van más lehetőség akkor inkább azt választom. Jó persze vannak helyzetek amikor elkerülhetetlen a gyógyszerek szedése, de ebben az esetben elkerülhető. :-)
Végül pedig hoztam nektek egy kenyér receptet, szintén lenmaggal:
30 dkg Nutri Free mix per Pane liszt
fél csomag szárított élesztő
só
egy evőkanál olaj
lenmag vagy lenmag pehely
350 ml langyos víz
A lisztet elkeverem az élesztővel és a sóval, majd a magokkal. Beleöntök egy evőkanál olajat, és fokozatosan a langyos vizet. Csomómentesre keverem, majd géppel dagasztom. Kiolajozott formába rakom, meleg helyen a duplájára kelesztem, sütés előtt a tetejét olajjal megkenem, és mehet az előmelegített sütőbe. Kb. 35-40 perc alatt kész is!
Jó étvágyat! :-)

Segítő kezek

Egy ételallergiás gyermek étkeztetése akár óvodában akár iskolában nem egyszerű feladat. Hiába a törvény, miszerint 2015 szeptember 1-től köteles megoldani minden intézmény az allergiás gyerekek étkezését, sajnos a mai napig sokszor és sok helyről lehet hallani, hogy nincs megoldás. Vagy azért mert nem tudják, nincs keret rá, nincs cég amelyik vállalná az étel kihordását, stb. Vagy egyszerűen azért, bár talán ez már talán ritkább a törvénynek köszönhetően, nem akarják megoldani. 
De azért vannak kivételek! Erről szeretnék most írni, hiszen nem mindennapi dologról van szó!
Annak idején már az óvodában is sokat kellett küszködni, hogy megoldás szülessen Bogi étkezését illetően, kifogások, kibúvók mindig voltak. Az utolsó évben sikerült megoldani és akkor sem az óvodának köszönhetően, hanem az önkormányzatnak! Amikor sikerült végre megoldani, már akkor szóba került, hogy mi lesz majd az iskolában. Annyiba maradtunk, hogy ha ez így működik, és Bogi is elfogadja, akkor ez így mehet tovább majd a suliba is. Bevált! Bogi elfogadta, működött a dolog, az ételre is oda figyeltek, diéta hiba se volt.
Jött a szeptember, indult az iskola! Ahogy én utólag megtudtam, az iskola Igazgató nője a nyár folyamán felkereste az étterem vezetőjét, ahonnan Bogi ebédjét szállítják, hogy szeptembertől ők fizetik az ebédjét. Mert hogy erre a törvény kötelezi őket. 
Erre igen. De arra nem, hogy akkor amikor iskolai szünet van, vagy Bogi betegség miatt hiányzik, akkor is kifizessék neki az ebédjét! Mégis MEGTESZIK! 
Az Igazgatónő üzent, hogy hívjam fel mert beszélni szeretne velem. Amikor felhívtam, elmondta, hogy úgy döntöttek akkor is kifizetik Bogi ebédjét, amikor szünet van, vagy hiányzik az iskolából! Ha ebben tudnak segíteni, akkor ebben segítenek! A döbbenettől megszólalni se tudtam. Hiszen nekem már az is nagy eredmény volt, hogy megoldották az étkezését! Ismerem már pár éve az Igazgatónőt, és tudom, hogy nem "reklámfogásról", vagy magamutogatásról van szó! Hanem arról, hogy Ő egyszerűen ilyen! Ahol és akin tud segít! 
Már akkor is amikor az óvodában próbáltuk intézni az étkezést, nem egyszer, nem kétszer próbált segíteni! Pedig akkor még senki és semmi nem kötelezte arra, hogy megoldást találjon. De Ő ilyen, önzetlen, segítőkész!
Azt hiszem nagyon nagyon sok pedagógusnak példát mutat emberségből, önzetlenségből!
KÖSZÖNJÜK NEKI!!!

Csodák már pedig léteznek!!!

Visszatérve a nyári szünetről, egy rendhagyó írással készültem! Annak amit most lefogok írni, semmi köze sincs az ételallergiához, vagy az azzal kapcsolatos dolgokhoz! Maximum annyi, hogy a nagyobbik lányomról írok, aki laktózérzékeny, és aki eddig nem nagyon szerette volna ha írok róla. De most kivételt tett, és engedélyt kaptam! :-)
Nem azért írom mindezt le, mert az én lányommal történt meg, ( na jó, az se utolsó szempont :-) ), hanem azért mert vannak emberek akik arra tették fel az életüket, hogy másoknak segítsenek, másokat boldoggá tegyenek! És emelett nem lehet elmenni szó nélkül!
Nagylányom, Emese, először egy évvel ezelőtt próbálta ki a motorozást. Igaz, akkor úgy kellett rá könyörögni a motorra. Érthető módon félt. De a kezdeti "sokk" után hamar belejött, és ment jó pár kört. Engem persze a frász kerülgetett. De sebaj, hajrá Emese!
Mindez tavaly augusztus 20-án történt, falunap keretein belül. Miután teljesen bele habarodott a motorokba, reménykedtünk, hogy idén is lesz majd. Lett is!
Van egy motoros csapat, Erdei Viktor vezetésével, akik már tavaly is felléptek itt nálunk, motoros bemutatót tartottak. Akkor erről a bemutatóról lemaradtunk. Az idén is készültek hozzánk a falunapra, bemutatóval, és ahogy Ő mondta: tett egy felelőtlen kijelentést! Tett az egyik közösségi oldalon egy felhívást, hogy jelentkezni lehet egy kerekezésre. A jelentkezők közül pedig sorsolni fog, és aki nyer, azt saját maga fogja vinni a bemutatón egy kerékkel. Jelentkeztem, és jelentkezett Emese is, de megbeszéltük, hogy abban az esetben ha én nyernék, átadom neki! Én egyébként is félek, és hát neki pedig egy lépés az álma felé!
Eljött a nagy nap, jött a sorsolás, kihúztak egy fiatal lányt, aki végül vissza lépett, és újat húztak. Engem! Én pedig átadtam a nyereményem Emesének. Hihetetlenül boldog volt, bár félt az elején, de ügyes volt. Végig ülte az egy kerekezést.
Attól a naptól kezdve a motorozás mindennapos téma lett nálunk. Rengeteget beszélgettünk róla, és elmondta azt is, hogy a jövőjét is el tudja képzelni a motorral. A bemutatóval nem szakadt meg a kapcsolat Viktor és köztünk, és rengeteget beszéltünk erről. Aztán egyszer Viktor felvetette hogy amint lesz rá módja, lehetősége, ideje, elviszi Emesét motorozni. Nem egy kerekezni, vagy bemutatót tartani, hanem egy túrára, megmutatni neki a motorozás szépségeit. Emese repkedett a boldogságtól, egyben félt is, hogy nem fog sikerülni. Hiszen bármi közbe jöhet, az idő nem megfelelő, vagy akármi. Két nappal ezelőttre, szerdára volt betervezve. Figyeltük az időt, és imádkoztunk!
Délután negyed 5-re volt megbeszélve, hogy jön Emeséért. Szerintem Emese még ilyen gyorsan nem jött haza az iskolából mint aznap. Gyors lecke készítés, és lehet készülődni! Előtte való nap már megbeszéltük, hogy mire számítsunk, hogy készüljünk. Emese annyit tudott hogy mennek, de hogy hova arról nem tudott semmit. Volt ám izgalom!!! :-)
És egyszer csak meg hallottunk a motorok hangját, Emese pedig leblokkolt! Meg állt az ajtóba, és mozdulni se bírt... A döbbenet, az izgalom, és a boldogság, hogy itt van, eljött a pillanat amire napok óta várt, és készült... Hogy tényleg teljesülhet!  Ez mind ott volt az arcán. 
Na, de aztán össze szedte magát, és elindult kifele. Öltözködés, fényképezkedés, filmezés, és INDULÁS! 
Gyönyörű volt, ahogy ült a motoron, látni az arcán a boldogsággal vegyes izgalmat, és én nagyon nagyon büszke voltam Rá! Elmentek a csókakői várba, fagyiztak egyet, beszélgettek, és jól érezték magukat. Este 7 óra után értek haza, fáradtan, de boldogan. Viktor mondta, hogy csinált fényképeket, és össze hoz egy filmet is a túráról. 
A filmet meg is kaptuk tegnap. Nincsenek rá szavak... Fogalmam sincs hányszor néztem végig, de mind ahányszor meg néztem, a könnyeim folytak! Tudtam, hogy miről szól ez a film, tudtam, hogy kik szerepelnek rajta, de arra az érzelem áradatra, ami ebből a filmből át jön, arra nem készültem fel! 
Látni hogy valóra válik egy 13 éves lány álma, látni a boldogságot az arcán, hogy igen "itt vagyok, sikerült!", ennél csodálatosabb érzés nincs!!
Nem fogom tudni soha elégszer meg köszönni neki amit a lányomért tett. Lehet, hogy sokaknak ez csak egy kis dolog lenne, de Emesének nem az! Az álma vált valóra, és ez az Ő csodája! 
Sok, nagyon sok ilyen emberre lenne szükség a világban. Akiknek tényleg az a legfontosabb, hogy másokat boldoggá tegyenek! Amikor, írtam neki, hogy ezt én soha nem fogom tudni megköszönni neki, csak annyit válaszolt idézem: " nem is kell! nekem már megköszönték oda fentről, azzal hogy egy sikeres, egészséges életet adtak cserébe!" 
Egyszer azt mondta nekem, hogy nincsenek véletlenek! Hogy Isten nem véletlenül rendelte Őt pont most az életünkbe! Teljes mértékben egyetértek vele! Nem tudom még jelenleg, hogy miért, és hogy mi fog ezután történni, de egy valamit tudok, és biztos vagyok benne! Hihetetlenül csodálatos dolgot tett!!! 
Az ilyen emberek mint amilyen Ő is, köztünk élnek, köztünk járnak nap mint nap, de nem vesszük észre őket, mert nem azzal vannak el foglalva, hogy magukat mutogassák, hogy fitogtassák erejüket, vagyonukat!! Csak vannak, és az első adandó alkalmat megragadják arra, hogy boldoggá tegyenek másokat!!!

Ez a link pedig az a bizonyos film! Ebbe a filmbe benne van minden, az is amit én most szavakkal nem tudok elmondani! http://youtu.be/VsAhYWPkDkU

Egy korszak lezárult!

Egy nehézségekkel, akadályokkal, ugyanakkor sok örömmel teli korszak véget ért. Az utóbbi időben eltűntem, egyszerűen örültem esténként, hogy ágyba kerülhetek. Sok dolog történt velünk, jók és rosszak egyaránt. Rohanás ide, rohanás oda, kórház, betegség, és a legutóbbi az óvodai ballagás. Ez volt az a dolog amit nagyon nagyon vártam már. És nem csak én, hanem kicsi Hercegnőm is. 
Annyi de annyi nehézség történt az óvodai évek alatt, hogy azt gondoltam, hú de jó lesz ha már véget ér. Hát, két napja véget ért! Ahhoz képest, hogy nagyon vártam már ezt a napot, most furcsán üresnek érzem magam. Őszinte leszek, fogalmam sincs, hogy miért. A sok-sok nehézség ellenére az óvodában már ismerték Bogit, tudták mit szabad, és mit nem. Valahol, mélyen, legbelül, biztonságban éreztem a gyermekem. De most vége. 
Most kezdődik majd egy új korszak, újabb körök Bogiért, azért, hogy minden rendben legyen az étkezésével. Kezdődik minden elölről. 
Furcsa, ugye? Kínlódtunk sokat, futottuk a köröket az étkezésért, üres, átlátszó kifogások, hogy miért nem lehet megoldani az étkezést, aljas húzások, hátba szúrások, hamis ölelések, megválaszolatlan kérdések és levelek...., és még sorolhatnám. De elértük a célunkat, Bogi végre meg kaphatta azt ami neki is járt, amire vágyott, együtt ehetett, együtt ebédelhetett a társaival! Nagyon nagy boldogság volt ez neki!! Nekem is! Na persze azért ne örüljünk annyira, jöttek más dolgok, másfajta akadályok, de mindenen sikeresen átjutottunk, sikerült megoldani. 
Amikor elkezdte az ovit, azt mondtam, nem lesz könnyű, de megoldjuk! Megoldottuk, de hogy ilyen nehéz lesz, azt álmomban sem gondoltam volna. Most az iskolakezdés előtt állunk, de már nem merem ilyen bátran kijelenteni, hogy megoldjuk! Fogalmam sincs mi vár ránk, mivel állunk szemben, hogy fogadják el Bogi betegségét, vajon mennyire figyelnek majd oda Rá....? Nem ringatom magam hiú reményekbe, nem merek abban bízni, hogy minden rendben lesz. 
Kicsi Tündérem nagyon nagyon édes volt, várta a ballagást, az utolsó nap reggel amikor felkelt, a plüss kacsáját dobálta örömében, na de amikor haza jöttünk az oviból, a ballagásról!! Eltört a mécses, akkor döbbent rá, hogy bizony tényleg vége. Egyetlen egy óvó nénit mondott aki miatt hiányozni fog az óvoda. Pedig van egy pár óvónő... Elgondolkodtató, ugye?
Azt hiszem lesz mit kipihenni a nyáron, van miből le vonni a tanulságot, van miből tanulni! Bár még nagyon nagyon sok nehézség áll előttünk, de a gyermekeinkért igenis kell, muszáj felkelni minden nap, hiszen ahogy már korábban is írtam, Ők csak ránk számíthatnak! 
Azért mert ételallergiásak, semmivel sem rosszabbak bármelyik másik egészséges gyermeknél, csak kicsivel több oda figyelésre van szükségük! Megérdemlik!