Szeretet

És az én Nagylányom, Emese. Kicsit hisztis, kicsit lobbanékony, DE nagyon szerethető. Benne van a kamaszkorban, harcolunk eleget, és még fogunk is sokat, az biztos. De ha a Húgáról van szó... na igen. Bármire képes érte. Mikor kiderült Bogiról hogy lisztérzékeny, először azt hitte, hogy majd meggyógyul. Aztán szembesült vele Ő is, azzal amit mi a szülők már tudtunk. Hogy ez nem gyógyítható, hogy egy életre szóló diétával kezelhető ugyan, de nem gyógyítható. Igyekezett megtanulni mindent, hogy mit ehet, hogy mostantól mindenre nagyon oda kell figyelni, hogy még véletlenül se egyen Bogi olyat amitől beteg lehet. Emlékszem mikor kiderült, elmesélte az iskolába az osztálytársainak, és minden ebéd után a társaival elkezdték böngészni az aktuális uzsonna (pl. joghurt) összetevőit, hogy Bogi eheti-e, vagy sem. És ha igen, akkor bizony hozta haza az Ő pici Húgának. Amint hazaért, az első dolga az volt: Bogi, hoztam Neked valamit! És ez így van a mai napig. Vagyis már nem. Időközben kiderült, hogy Bogi tejfehérje allergiás is. Róla pedig, tavaly hogy laktózérzékeny. Mivel egyébként is nehéz korszakban vagyunk vele, Ő nem olyan fegyelmezett, mint Bogi. Nehezebben viseli ha nem eheti meg azt amit szeretne, és úgy van vele, hogy úgyis ott a tabletta. De ettől függetlenül igyekszik. Mert Ő is nagyon jól tudja, ha nem tartja be a szabályokat, annak bizony ára van. Nem is kicsi...