Csodák már pedig léteznek!!!

Visszatérve a nyári szünetről, egy rendhagyó írással készültem! Annak amit most lefogok írni, semmi köze sincs az ételallergiához, vagy az azzal kapcsolatos dolgokhoz! Maximum annyi, hogy a nagyobbik lányomról írok, aki laktózérzékeny, és aki eddig nem nagyon szerette volna ha írok róla. De most kivételt tett, és engedélyt kaptam! :-)
Nem azért írom mindezt le, mert az én lányommal történt meg, ( na jó, az se utolsó szempont :-) ), hanem azért mert vannak emberek akik arra tették fel az életüket, hogy másoknak segítsenek, másokat boldoggá tegyenek! És emelett nem lehet elmenni szó nélkül!
Nagylányom, Emese, először egy évvel ezelőtt próbálta ki a motorozást. Igaz, akkor úgy kellett rá könyörögni a motorra. Érthető módon félt. De a kezdeti "sokk" után hamar belejött, és ment jó pár kört. Engem persze a frász kerülgetett. De sebaj, hajrá Emese!
Mindez tavaly augusztus 20-án történt, falunap keretein belül. Miután teljesen bele habarodott a motorokba, reménykedtünk, hogy idén is lesz majd. Lett is!
Van egy motoros csapat, Erdei Viktor vezetésével, akik már tavaly is felléptek itt nálunk, motoros bemutatót tartottak. Akkor erről a bemutatóról lemaradtunk. Az idén is készültek hozzánk a falunapra, bemutatóval, és ahogy Ő mondta: tett egy felelőtlen kijelentést! Tett az egyik közösségi oldalon egy felhívást, hogy jelentkezni lehet egy kerekezésre. A jelentkezők közül pedig sorsolni fog, és aki nyer, azt saját maga fogja vinni a bemutatón egy kerékkel. Jelentkeztem, és jelentkezett Emese is, de megbeszéltük, hogy abban az esetben ha én nyernék, átadom neki! Én egyébként is félek, és hát neki pedig egy lépés az álma felé!
Eljött a nagy nap, jött a sorsolás, kihúztak egy fiatal lányt, aki végül vissza lépett, és újat húztak. Engem! Én pedig átadtam a nyereményem Emesének. Hihetetlenül boldog volt, bár félt az elején, de ügyes volt. Végig ülte az egy kerekezést.
Attól a naptól kezdve a motorozás mindennapos téma lett nálunk. Rengeteget beszélgettünk róla, és elmondta azt is, hogy a jövőjét is el tudja képzelni a motorral. A bemutatóval nem szakadt meg a kapcsolat Viktor és köztünk, és rengeteget beszéltünk erről. Aztán egyszer Viktor felvetette hogy amint lesz rá módja, lehetősége, ideje, elviszi Emesét motorozni. Nem egy kerekezni, vagy bemutatót tartani, hanem egy túrára, megmutatni neki a motorozás szépségeit. Emese repkedett a boldogságtól, egyben félt is, hogy nem fog sikerülni. Hiszen bármi közbe jöhet, az idő nem megfelelő, vagy akármi. Két nappal ezelőttre, szerdára volt betervezve. Figyeltük az időt, és imádkoztunk!
Délután negyed 5-re volt megbeszélve, hogy jön Emeséért. Szerintem Emese még ilyen gyorsan nem jött haza az iskolából mint aznap. Gyors lecke készítés, és lehet készülődni! Előtte való nap már megbeszéltük, hogy mire számítsunk, hogy készüljünk. Emese annyit tudott hogy mennek, de hogy hova arról nem tudott semmit. Volt ám izgalom!!! :-)
És egyszer csak meg hallottunk a motorok hangját, Emese pedig leblokkolt! Meg állt az ajtóba, és mozdulni se bírt... A döbbenet, az izgalom, és a boldogság, hogy itt van, eljött a pillanat amire napok óta várt, és készült... Hogy tényleg teljesülhet!  Ez mind ott volt az arcán. 
Na, de aztán össze szedte magát, és elindult kifele. Öltözködés, fényképezkedés, filmezés, és INDULÁS! 
Gyönyörű volt, ahogy ült a motoron, látni az arcán a boldogsággal vegyes izgalmat, és én nagyon nagyon büszke voltam Rá! Elmentek a csókakői várba, fagyiztak egyet, beszélgettek, és jól érezték magukat. Este 7 óra után értek haza, fáradtan, de boldogan. Viktor mondta, hogy csinált fényképeket, és össze hoz egy filmet is a túráról. 
A filmet meg is kaptuk tegnap. Nincsenek rá szavak... Fogalmam sincs hányszor néztem végig, de mind ahányszor meg néztem, a könnyeim folytak! Tudtam, hogy miről szól ez a film, tudtam, hogy kik szerepelnek rajta, de arra az érzelem áradatra, ami ebből a filmből át jön, arra nem készültem fel! 
Látni hogy valóra válik egy 13 éves lány álma, látni a boldogságot az arcán, hogy igen "itt vagyok, sikerült!", ennél csodálatosabb érzés nincs!!
Nem fogom tudni soha elégszer meg köszönni neki amit a lányomért tett. Lehet, hogy sokaknak ez csak egy kis dolog lenne, de Emesének nem az! Az álma vált valóra, és ez az Ő csodája! 
Sok, nagyon sok ilyen emberre lenne szükség a világban. Akiknek tényleg az a legfontosabb, hogy másokat boldoggá tegyenek! Amikor, írtam neki, hogy ezt én soha nem fogom tudni megköszönni neki, csak annyit válaszolt idézem: " nem is kell! nekem már megköszönték oda fentről, azzal hogy egy sikeres, egészséges életet adtak cserébe!" 
Egyszer azt mondta nekem, hogy nincsenek véletlenek! Hogy Isten nem véletlenül rendelte Őt pont most az életünkbe! Teljes mértékben egyetértek vele! Nem tudom még jelenleg, hogy miért, és hogy mi fog ezután történni, de egy valamit tudok, és biztos vagyok benne! Hihetetlenül csodálatos dolgot tett!!! 
Az ilyen emberek mint amilyen Ő is, köztünk élnek, köztünk járnak nap mint nap, de nem vesszük észre őket, mert nem azzal vannak el foglalva, hogy magukat mutogassák, hogy fitogtassák erejüket, vagyonukat!! Csak vannak, és az első adandó alkalmat megragadják arra, hogy boldoggá tegyenek másokat!!!

Ez a link pedig az a bizonyos film! Ebbe a filmbe benne van minden, az is amit én most szavakkal nem tudok elmondani! http://youtu.be/VsAhYWPkDkU

Egy korszak lezárult!

Egy nehézségekkel, akadályokkal, ugyanakkor sok örömmel teli korszak véget ért. Az utóbbi időben eltűntem, egyszerűen örültem esténként, hogy ágyba kerülhetek. Sok dolog történt velünk, jók és rosszak egyaránt. Rohanás ide, rohanás oda, kórház, betegség, és a legutóbbi az óvodai ballagás. Ez volt az a dolog amit nagyon nagyon vártam már. És nem csak én, hanem kicsi Hercegnőm is. 
Annyi de annyi nehézség történt az óvodai évek alatt, hogy azt gondoltam, hú de jó lesz ha már véget ér. Hát, két napja véget ért! Ahhoz képest, hogy nagyon vártam már ezt a napot, most furcsán üresnek érzem magam. Őszinte leszek, fogalmam sincs, hogy miért. A sok-sok nehézség ellenére az óvodában már ismerték Bogit, tudták mit szabad, és mit nem. Valahol, mélyen, legbelül, biztonságban éreztem a gyermekem. De most vége. 
Most kezdődik majd egy új korszak, újabb körök Bogiért, azért, hogy minden rendben legyen az étkezésével. Kezdődik minden elölről. 
Furcsa, ugye? Kínlódtunk sokat, futottuk a köröket az étkezésért, üres, átlátszó kifogások, hogy miért nem lehet megoldani az étkezést, aljas húzások, hátba szúrások, hamis ölelések, megválaszolatlan kérdések és levelek...., és még sorolhatnám. De elértük a célunkat, Bogi végre meg kaphatta azt ami neki is járt, amire vágyott, együtt ehetett, együtt ebédelhetett a társaival! Nagyon nagy boldogság volt ez neki!! Nekem is! Na persze azért ne örüljünk annyira, jöttek más dolgok, másfajta akadályok, de mindenen sikeresen átjutottunk, sikerült megoldani. 
Amikor elkezdte az ovit, azt mondtam, nem lesz könnyű, de megoldjuk! Megoldottuk, de hogy ilyen nehéz lesz, azt álmomban sem gondoltam volna. Most az iskolakezdés előtt állunk, de már nem merem ilyen bátran kijelenteni, hogy megoldjuk! Fogalmam sincs mi vár ránk, mivel állunk szemben, hogy fogadják el Bogi betegségét, vajon mennyire figyelnek majd oda Rá....? Nem ringatom magam hiú reményekbe, nem merek abban bízni, hogy minden rendben lesz. 
Kicsi Tündérem nagyon nagyon édes volt, várta a ballagást, az utolsó nap reggel amikor felkelt, a plüss kacsáját dobálta örömében, na de amikor haza jöttünk az oviból, a ballagásról!! Eltört a mécses, akkor döbbent rá, hogy bizony tényleg vége. Egyetlen egy óvó nénit mondott aki miatt hiányozni fog az óvoda. Pedig van egy pár óvónő... Elgondolkodtató, ugye?
Azt hiszem lesz mit kipihenni a nyáron, van miből le vonni a tanulságot, van miből tanulni! Bár még nagyon nagyon sok nehézség áll előttünk, de a gyermekeinkért igenis kell, muszáj felkelni minden nap, hiszen ahogy már korábban is írtam, Ők csak ránk számíthatnak! 
Azért mert ételallergiásak, semmivel sem rosszabbak bármelyik másik egészséges gyermeknél, csak kicsivel több oda figyelésre van szükségük! Megérdemlik!

Minden gyermek lakjon jól?!

Bármikor, bárhol szóba kerül ez a téma, elkeseredek, és minden egyes alkalommal megerősödik bennem a gondolat, hogy igenis tenni kell valamit! Nem hagyhatjuk a dolgokat úgy ahogy most vannak, küzdenünk kell mindennap azért, hogy minden ételallergiás gyermek is jól lakhasson, mindennap! Hálás vagyok azért, hogy nem egyedül gondolom így, hogy vannak emberek mellettem akik ugyanígy éreznek, gondolkodnak, és segítenek! Ezért dolgozunk!!! 
Sokszor lehet hallani, híradókban, egyéb műsorokban, hogy a kormány mennyire támogatja a közétkeztetést. Ingyenesen biztosítja a bölcsődés, óvódás, és iskolás gyermek napi háromszori étkezését! Lehetőséget biztosít az önkormányzatoknak, hogy pályázzanak a nyári étkezést illetően is. Ez mind szép és jó. Hiszen rengeteg rászoruló család van, akiknek a gyermeke csak így juthat meleg ételhez mindennap. 
És itt jön a nagy kérdés! Mi történik azokkal a gyermekekkel, akik ételallergiásak, akiket nagyon nehéz anyagi körülmények között nevelik a szülei??? Nekik nem jár mindennap meleg étel? Nekik miért nem lehet biztosítani mindennap, óvodás-iskolás és nyári időszakban egyaránt a meleg ételt? 
Lehet, hogy most sokan azt gondolják, hogy elcsépelt téma, és hogy háboroghatok én itt magamba, és hogy örüljünk annak amit kapunk... stb. DE! Ha egy egészséges gyermeket nevelő nehéz anyagi körülmények közt család támogatható, akkor egy beteg gyermeket nevelő, nehéz helyzetben élő család miért nem támogatható? Korábban már írtam arról, hogy milyen horrorisztikus árak vannak, és ha a normál, alapvető élelmiszereket nehéz meg venni egy létminimum alatt élő családnak, akkor vajon mennyire nehéz lehet megvenni a szintén létminimum alatt élő családnak, a speciális élelmiszereket, amik jóval többe kerülnek mint a normál élelmiszerek. Hiszen mint a többi betegség se, ez a betegség se válogat. Érinti ugyanúgy a gazdag családokat is, mint a szegény családokat is! 
Egy példa: van egy, két vagy három gyermeket nevelő nehéz körülmények közt élő család. Kettő gyermek egészséges, míg a harmadik gyermek valamilyen ételallergiában szenved. Két gyermek mindennap jól lakhat, mert kapnak meleg ételt óvodában, iskolában, teljesen mindegy. És mi a helyzet azzal a gyermekkel aki ételallergiás? A szülei nem tudják megvenni a drága, speciális élelmiszert. Nézi hogy a testvérei mindennap jól laknak? Jön a nyár, a testvérei mindennap ehetnek mert az önkormányzat szerencsésen pályázott. Mindennap haza viszik az ebédet, jól lakhatnak. És a testvérük? Ismételten azt nézi, hogy a testvérei jól laknak? Vagy eszi ő is ugyanazt mint a család többi tagja, hogy ne halljon éhen? Tudva azt, hogy beteg lesz attól amit megeszik! De enni kell! 
Ezt a példát csak azért hoztam fel, hogy átérezhetőbb legyen miről is írok. Rengeteg ilyen, vagy ehhez hasonló példát írhatnék, mert van bőven sajnos. Sok, nagyon sok nehéz körülmények közt élő, beteg gyermeket nevelő család van, akiknek nem elég megküzdeniük a napi problémákkal, szembe kell nézzenek egy betegséggel is,  fel kell tegyék mindennap a kérdést, hogy "ma mit adjak enni a gyermekemnek??" És mindeközben oda fent a "nagyemberek", úgy gondolják, hogy ők mindent megtesznek a gyermekéhezés megszüntetésére, de közben fogalmuk sincs , vagy nem akarnak arról tudni, hogy nem mindig abból áll az éhezés, hogy nem tudunk elmenni a boltba bevásárolni! 
Azt hiszem, ez az a téma, ami mellett nem tudok csak úgy elmenni, amiről még nagyon sokszor fogok írni. Hiszen egy ételallergiás gyermek nem tehet arról, hogy az. Neki is ennie kell, akkor is ha nagyon drága az az élelmiszer amit ehet. Nem szabad megengedni, hogy azért mert nincs pénz a speciális élelmiszerekre, olyan ennivalókat egyenek, amik ugyan másnak nem okoznak problémát, nekik IGEN! Sokkal sulyosabb betegségek is kialakulhatnak akár! 
Ne engedjük, hogy kérdőjel legyen ennek a bejegyzésem címének a végén!!!

Gluténmentes étkezés kórházban is- avagy együnk vagy ne együnk?

Ha valaki kórházba készül "beköltözni" pár napra, nem könnyű! Pláne ha ételallergiás. Ha pedig az ételallergiás gyermekével készül befeküdni, még nehezebb. Mit vigyünk? Kapunk-e megfelelő minőségű és mennyiségű ételt? Fel vannak-e készülve a kórházak ilyen esetben?
Van ahol igen, van ahol nem. Nagyon sok tapasztalattal találkozhattam már, jókkal rosszakkal egyaránt. Nekünk is vannak jó és rossz tapasztalataink is. Erről szeretnék most Nektek írni egy kicsit bővebben. Hiszen senki se szeret kórházba befeküdni, stresszel, fél... Mi fog ott rá várni? 
Találkozhattam már olyan véleményekkel- igaz, hogy csak ritkán-, akik teljesen meg voltak elégedve a kórházi étkezéssel, figyeltek rájuk, olyan ételt kaptak amit nyugodtan megehettek, nem kellet attól tartani, hogy baj lenne, vagy rosszul lennének. Minden gond nélkül zajlottak ezek a napok legalábbis az étkezést illetően.
De sajnos,-és ez a többség-, találkoztam az ellenkező tapasztalatokkal is. Nem tudták biztosítani a diétás étkezést, többszöri kérés ellenére is ugyanazt a "normál" ételt kapta mint mások, hiába kérte, hiába szólt hogy ő nem eheti! Van ahol annyit mondtak, hogy ők ezt nem tudják biztosítani, oldja meg a beteg, van ahol ugyan diétás ételt biztosítottak de olyan minőségűt, hogy inkább az éhezést választották minthogy megegyék. És nem azért mert válogatósak lennének az ételallergiások!
Ha elindulunk egy több napos kórházi befekvésre, vigyünk egy külön táskát több napi hideg élelemmel? Hát lehet, hogy kissé viccesen hangzik, DE IGEN!!! Ha nem akarunk éhezni akkor sajnos igen! Egy diéta hiba nem játék! Komoly következményei vannak! Egyszer valaki azt mondta nekem, egy gluténmentes diétánál egy hiba, csak egyetlen egy, tönkreteszi azt amit már előtte elértünk a diétával! A fájdalomról, a hasmenésről, a hányásról, a haspuffadásról és a többi elég kellemetlen dologról nem is beszélve! 
Amióta diétázunk kicsi Bogival, nekünk is kellett már befeküdnünk többször is kórházba. Amikor hallottam a rossz tapasztalatokról a kórházi étkezést illetően, mindig örültem, és hálás voltam, hogy ilyen dolgokon nem kellett átmennünk. Mindig azt és olyat kapott amit nyugodtan megehetett, soha nem volt problémánk ebből. EDDIG!
Lassan már egy hete hogy kórházba készültünk befeküdni, szójaterhelésre, két éjszakára. Korábbi tapasztalataim alapján, nem számítottam arra, hogy gond lesz Bogi glutén-, tej-, és szójamentes étkezésével. 
A két éjszakából szerencsénkre csak egy nap lett, mert hamar kiderült, hogy allergiás a szójára is. Bekenték a kis karját, és rögtön be is pirosodott neki a bőre. Az esetleges fulladást elkerülendő, felfüggesztették a terhelést. Mindez délelőtt le is zajlott, várnunk kellett még pár órát, hogy biztos nem lesz fulladás, és mehettünk haza. Szegénykém reggel óta nem evett egy falatot se, mert ugye nem lehetett, délbe rendesen ki volt már éhezve. Szóltak a nővérkék, hogy ne aggódjunk, mert Bogi kap ebédet! Mikor beértünk az osztályra, minden adat, korábbi betegségek és minden ilyenkor szokásos dolog fel lett vezetve a kartonjára! Az is hogy gluténérzékeny, tejfehérje allergiás, és szójára is diétázunk! Tehát nyugodt voltam. Már az ebédet vártuk, mikor szóltam Boginak, hogy anya ki megy egy kávéra, ebédeljen meg nyugodtan! Kb. 10 percig lehettem kint, megyek vissza, látom Bogi végre ebédel. A levest már meg is ette, zöldségleves lehetett jó sok tésztával, Bogi elmondása alapján, a második pedig, tarhonyás hús. Abból se maradt túl sok minden a tányérján.
Jön a nővérke, hatalmas nagy mosollyal, hogy Bogi milyen szépen eszik, és már majdnem mindent megevett. Kérdem én: ez ugye gluténmentes? A nővérke: persze anya, ez mindenmentes! De volt valami nagyon furcsa az arcán. Két perc se telt el, amikor szól a nővérke, hogy ez ugyan tej-, tojás-, szójamentes ebéd volt, de NEM gluténmentes!!! Hát a döbbenettől megszólalni nem tudtam... Rá volt írva a kartonjára, nem először jártunk már ott, és mégis! De hát neki senki nem szólt, és a papírt pedig nem nézte meg!!! Hát így jártunk címszó. 
Egy egész éjszakán és utána való napon egész délelőtt görcsölt a hasa, de úgy, hogy kiegyenesedni nem tudott. 
A hazafele úton Bogi azt kérdezte tőlem, hogy most a nővérkék haragszanak rám amiért nem szóltam hogy én csak gluténmenteset ehetek? Még Ő érezte hibásnak magát! 
Pro és kontra... Van ahol fel vannak készülve a kórházak, van ahol nincsenek! És ebben a helyzetben is, mint olyan sok másban is, érdemes jó előre felkészülni, odafigyelni, és ha kell több napi hideg élelemmel elindulni, hogy minden rendben legyen!

Piszkos anyagiak- árak, támogatások

Ha valakiről kiderül a lisztérzékenység, be kell rendezkedni egy új, másfajta életre. A kezdeti megdöbbenés után- miután szembesülünk a betegséggel-, hamarosan jön a következő. Miután be lépünk egy boltba, hogy megvegyük a diétához szükséges speciális élelmiszereket. Emlékszem az első ilyen bevásárlásunknál mikor megláttam az árakat, nagyon elkeseredtem. A hagyományos élelmiszerek árához képest, duplája, triplája a diétás élelmiszerek ára. 

Gyermekek esetében a megfelelő szakorvosi igazolással igénybe lehet venni az emelt családi pótlékot, a meghosszabított gyes-t a gyermek 10 éves koráig, közgyógyellátási igazolványt, utazási kedvezményre jogosító kártyát, közétkeztetésben 50 %-os kedvezményt. 

De mindez vajon mire elég? Ha az alapvető élelmiszereket vesszük, mint pl.: a lisztek, tészták stb., arra sem elég. Vagy csak talán. Nem is olyan régen kellet írnom egy összesítést heti lebontásban, hogy forintálisan mire jön ki kicsi lány étkezése. Eddig nem nagyon számoltunk, megvettük mert kell, mert mást nem ehet, kerül amennyibe kerül. Hát miután meg csináltam, elámultam! Heti lebontásban, 8000-9000 ft-ra jön ki!!! És ebben nincs benne a zöldség, és gyümölcs! Mert mi azt saját magunk meg tudjuk termelni, és elrakni télre. De aki azt is úgy veszi meg? Annak még több! Ez egyébként glutén-, és tejmentes élelmiszerekből állt. Most már ugye hozzá jött a szója is... 

Lehet számolni, mennyi a gyes, az emelt családi pótlék, és mennyibe kerülnek a speciális élelmiszerek! Ez amit én leírtam csak egy személy, ( egy gyermek), étkezése. De vannak olyan családok is ahol többen, akár a szülők is diétáznak. Ha bevásárolnak egy hónapra, utána lehet újra számolni! Hogy miből fizetik a számlákat, miből ruházkodnak, egyáltalán: miből éljenek??? 

Hova forduljanak segítségért ezek a családok ha bajban vannak? Létezik olyan szervezet, vagy alapítvány akikhez fordulhatnak, ha nincs mit enni? Mert sajnos hallottam már olyanról is, hogy egyszerűen nem bírják meg venni a drága élelmiszereket. Vagy csak nagyon keveset! 

Ha egy egészséges ember megszorul, nincs mit ennie, fordulhat bizonyos szervezetekhez, alapítványokhoz, ahol rövid időn belül segítséget kaphat, élelmiszerekkel segítik! De egy speciális étkezést igénylő gyermeket nevelő család hova forduljon? Ha vannak ilyen élelmiszer osztások, csak nagyon ritkán és kevés helyen! 

Eddig csak az élelmiszerekről írtam, de hol vannak a gyógyszerek? Lehet igényelni közgyógyellátási igazolvány is. De, ha nincs állandó gyógyszerre szükség, csak méltányossági ellátást lehet kapni. Ez nem nagy összeg, és ha a mai gyógyszer árakat figyelembe vesszük... Ráadásul egy lisztérzékeny esetében a gyógyszereknél is felmerül: szabad? Mert hogy itt is jön a kérdés, tartalmaz glutént? Vagy tejcukrot akár? 

Nem könnyű megélni egy egészséges embernek sem, az biztos! De betegen még nehezebb! Sajnos úgy látom, és nem csak én, hogy nincs elég támogatás, és figyelem az ételallergiásoknak! 

De miért nincs? Hiszen pont ők azok akiknek még nagyobb szükségük lenne támogatásra! 

Az biztos, hogy költségesebb a speciális élelmiszerek előállítása, tárolása, de miért nem figyelnek jobban az ilyen betegséggel élőkre, miért nem kaphatnak nagyobb anyagi támogatást?
Elgondolkodtató és ugyanakkor elszomorító is, hogy miközben oda fent a bársonyszékben ülők folyamatosan a gyermekéhezés megszüntetéséről "tárgyalnak", közben halvány fogalmuk sincs arról, hogy mit jelent az ilyen betegséggel élő családok napi megélhetése! Közben pedig egy ételallergiás gyermek éhezhet??? Egy ilyen gyermek éhezését nem kellene megszüntetni?

Első lépések-alapvető dolgok

Amikor kimondják a diagnózist, hogy valaki lisztérzékeny, egy teljesen más, teljesen új élet kezdődik! Azon túl, hogy ezt lelkileg is fel kell dolgozni, fel kell készülni, be kell rendezkedni egy teljesen más fajta életmódra. Minden megváltozik. Nem akarom, és nem is tudom szépíteni a dolgot. Indul a " ezt sem ehetem, azt sem ehetem, de akkor mit ehetek?" folyamat. Mi szerencsések voltunk, erről már írtam korábban is, de azért így sem volt könnyű. Sajnos vannak olyanok, akikkel közlik hogy ez a baj, diétáznia kell, és ennyi. Hogy mit, és hogy, és egyáltalán hova forduljon azt nem mondják el. Ehhez szeretnék most egy kis segítséget nyújtani, hogy induljunk neki egy gluténmentes diétának, mik azok a legfontosabb, alapvető dolgok amiket mindenképp be kell tartani a saját, vagy gyermekünk érdekébe. 
Mi azzal kezdtük, hogy elkülönítettünk a szekrényben és a hűtőben is egy-egy polcot a gluténmentes dolgoknak. Hogy még a lehetőségét is kizárjuk annak, hogy véletlenül belekeveredjen egy nem gluténmentes élelmiszer. Ez nekünk is könnyebbség volt, hamarabb tanultunk, és biztos, hogy nem "szennyeződhetett" be a mi, nem gluténmentes dolgainkkal. Hiszen ez nagyon fontos volt, még véletlenül se!!! A második, a külön edények, főzőeszközök. Külön vágódeszka, külön fakanalak. Minden teljesen külön! Amikor először olvastam, hogy ugyanazzal a fakanállal amivel a nem gluténmentes ételt főzöm, nem használhatom a gluténmentes főzésnél, hát elég furcsán néztem, de miért?? Annak mi köze van a gluténmentességhez? Hát az, hogy a fa magába szívja! Na hát erre abszolút nem gondoltam! 
A harmadik a tisztítás! A műanyag, és fém konyhai eszközöket lehet "közösen" használni, de mindenképp nagyon odafigyelni hogy ne maradjon benne semmi ami gluténos. A melegszendvics sütő pl., mindig előbb a gluténmenteset, aztán tisztítás és jöhet a hagyományos. Tésztafőzésnél a tésztaszűrés. Vagy külön szűrő, vagy minden esetben előbb a gluténmentes, tisztítás, és utána a hagyományos. 
Jelöltük a fa dolgokat Bogi kezdő betűjével. De azért még így is előfordult, hogy megszokásból a miénkhez nyúltunk. Bele kell, és bele lehet jönni. Törpillámnak természetesen nagyon tetszett, hogy neki mindenből külön volt. Ő inkább ezt játéknak vette, de nagyon hamar tanult. Nem egyszer volt olyan, ha véletlenül rossz fakanalat vettünk ki, hogy ránk szólt. Ha pl., evésnél megkérdeztem Tőle, hogy segítsek-e feldarabolni a répát a levesben, az volt a válasza, hogy igen de nem a te kanaladdal anya! Nagyon figyelt mindenre. 
Tehát a három legfontosabb dolog ami otthon egy ilyen diéta kezdetekor szükséges: külön hely a gluténmentes élelmiszereknek, külön konyhai eszközök ha fából készült dolgokat használunk, és a tisztítás! A többi ezekből kiindulva már magától megy, mint pl., nem nyulunk bele egymás ennivalójába, nem használjuk ugyanazokat az evőeszközöket. 
De egy nagyon fontos dolog még kell: az egymásra való odafigyelés, és egymás segítése. Hiszen egy ilyen dolog nem csak annak nehéz aki diétázik, hanem a körülötte élőknek is. Meg tanulni ezeket a dolgokat, nem megy egyik napról a másikra, de türelmesnek kell lenni, hiszen egy teljesen új élet kezdődik. Mi is hibáztunk, és sokszor gondoltuk, éreztük, hogy nem fog menni, de ha nem vagyunk egymással türelmesek és nem segítjük egymást nap mint nap azzal csak Boginak ártanánk, aki számít ránk, akinek szüksége van ránk!

Egy megvalósult álom-köszönet!

Végre sikerült! Lehet, hogy másnak ez csak egy apró dolognak tűnik, de nekünk óriási! Több mint egy év után végre sikerült, az amit csak remélni mertem eddig.
Kicsi Bogikám hétfőtől ott ebédelhet, és aludhat az óvodában!!!
Az önkormányzathoz fordultam kb. egy hónapja segítségért, Bogi étkezését illetően. Nem ígértek konkrét dolgot, egyet viszont igen: találunk megoldást. Nem számítottam túl sok jóra, hiszen annyiszor falakba ütköztünk már, annyi nemleges választ kaptunk már. Bekérték Bogi összes kórházi papírját, igazolásokat, és egy olyan igazolást is, hogy mire allergiás, és milyen diétát kell tartania. Sajnos időközben bővült a kör, most már a szójára is allergiás. Bevittem mindent, és vártunk. Ezen a héten, hétfőn kellett bemennem a hivatalba, ahol már konkrét válasszal, és konkrét segítséggel vártak. Találtak egy éttermet aki vállalja Bogi étkezését. Pontosabban az ebédjét! 
Hihetetlenül boldog voltam, megbeszéltük, hogy szerdán, -azaz tegnap-, leülünk az étterem vezetőjével, és az élelmezésvezetővel, hogy mit, hogyan. Meg mondom őszintén, volt bennem egy adag félsz, hogy mi lesz ha mégse? Mi van ha azt mondják, hogy mégse tudják vállalni? Aztán tegnap mentem a megbeszélt időre, és nem részletezem szóról szóra, hogy mit beszéltünk, de a lényeg: MEG TUDJÁK OLDANI!!! PICI LÁNY VÉGRE OTT EBÉDELHET!!! 
Nem tudom leírni, hogy mit érzek most, de nagyon boldog vagyok! És Bogi? Amikor elmondtam neki először, hogy talán sikerülhet, a nyakamba ugrott örömében! Végre Ő is ott ebédelhet! És ott is aludhat! Végre nem kell eljönnie egy-egy foglalkozás közepéről akár, vagy nem kell néznie -ha esetleg egy kicsit később értem oda-, hogy hogy terítenek a többiek és mit fognak enni! NEM! Végre nem! Végre Ő is ugyanolyan teljes értékű gyereknek érezheti magát mint a társai, akiket nagyon szeret, és nagyon szeret velük lenni! Nem kell iskolát, óvodát váltanunk, nem kell elköltöznünk a megszokott, megszeretett környezetünkből, egy idegen helyre!!! Boldog! Nagyon boldog!
Én pedig vele együtt örülök! Bár a lelkem egyik fele boldog, a másik sír. Sír, mert hozzászoktam az elmúlt időben, hogy így voltunk. Ha rosszabb napja volt? Egész délelőtt az órát néztem, hogy mikor lesz már 11 óra, hogy indulhassak Érte. Nagyon hamar elment az a pár óra, és nem voltunk sokat egymástól külön. Teljesült végre az álma, elértük hosszú idő után azt amit szeretünk volna, és közben nem gondoltam bele, hogy milyen lesz majd nekem, itthon, egész nap, nélküle. Mert ugye nem ezt szoktam meg. Hiányozni fog, nagyon. Azt hiszem az első nap, a lehető leghamarabb megyek érte, ahogy csak lehet. De ahogy telnek a napok biztos, hogy könnyebb lesz majd, de most... 
De most csak azzal foglalkozok, hogy Ő milyen boldog! Sokszor, nagyon sokszor szeretném látni a kis arcán ezt a boldogságot. 
Korábban is írtam már hogy nem könnyű így, ételallergiásan, az ember haja égnek áll amikor az emberi butasággal, nem törödömséggel találkozik nap mint nap, de ne adjuk fel! Ne adjuk fel, mert csak ránk számíthatnak, nekünk kell megvédeni Őket, és minden fáradságot, fájdalmat, küzdelmet megér az ha láthatjuk az igazi boldogságot az Ő arcukon!
Ezúton is szeretnék köszönetet mondani azoknak az embereknek akik mellettünk voltak, támogattak, bíztattak, velünk együtt sírtak, vagy épp nevettek! Köszönöm, hogy igyekeztek minden tőlük telhetőt megtenni amivel segítettek, vagy ha csak arra volt szükség, meghallgattak!